Menü

Boldogságra vágyunk (Kárpáti Petronella)

Ár:
1.900 Ft

A Szeretetre vágyunk és az Oltalomra vágyunk c. könyvek szerzőjének legújabb írása. 

Elérhetőség: 378 db raktáron
Menny.:db

Leírás

Aligha van nagyobb vágya az embernek, mint boldogan élni. Hogy is lehetne másképp, hiszen Alkotónk ültette belénk ezt a vágyat. Eredeti terve szerint az ember örökké élhetett volna, töretlen boldogságban. De elfordult Istenétől. Ettől a pillanattól kezdve a boldogság is elvesztette eredeti tisztaságát, és ma néha nem több az élet elérhetetlen kék madaránál.

Pedig az Isten nem vonta meg teljesen a boldogságot teremtményétől. A mostoha körülmények ellenére, amelyben az ember istentelenségében élni kénytelen, mégiscsak elérhető valami abból, amit Isten boldogságnak hív, ami egyben teljesebb életet kínál, mint amit a földi javakon keresztüli boldogsághajszolás valaha adhat. Azonban ennek a forrása most sem lehet máshol, mint ahol eredetileg volt, Alkotónknál. Aki a leginkább tudja, mire van igazán szüksége az embernek. Ez az oka, hogy az Igében a boldog ember valójában az áldott ember, aki visszatalált Istenéhez, benne ismerve fel a boldogság eredőjét.

A szerzőnek immár a harmadik olyan könyvét adjuk közre, amely az ember kiemelt vágyait az Ige fényében veszi górcső alá, hogy válaszokat adjon az élet e fontos kérdéseire. A Szeretetre vágyunk, Oltalomra vágyunk című könyve után a boldogság nyomába eredünk. Eközben elkerüljük a világi spekulációkat a boldogság földi forrásairól, hogy a Szentírásból vetődjön fény az igazi boldogságra. A könyv feldolgozza a Bibliában található boldogságfogalmat a maga teljességében, számba véve a kapcsolódó igék szinte mindegyikét. A lehető legteljesebb kép felfestésére törekszik. Eközben elviszi az olvasót Isten elé, hogy megtapasztalja az áldást, amiből a boldogság származik. Isten óvó keze és gazdag áldása áradjon rajta keresztül mindenkire!

Paraméterek

Kiadó Advent Kiadó
Kötés karton ragasztott
Méret 140 x 200 mm
Terjedelem 223 oldal

Vélemények

Erről a termékről még nem érkezett vélemény.
Írja meg véleményét!