Kálvin Kiadó
A Könyvek 1-4 /Kezdetben/ /Erőm és énekem/ /Így szól az Úr/ /Meghalt és feltámadott/
Különleges formában vehetik kezükbe a Biblia szövegét azok, akik csak most ismerkednek a Könyvek Könyvével,
és azok is, akik már jól ismerik azt. A hagyományos kiadások vers- és fejezetszámozása, valamint rövidebb
szakaszai helyett nagyobb fejezetekben olvashatók a Szentírás könyvei, hogy a magunk tempójában,
beosztásában, illetve nagyobb szövegösszefüggésekben olvashassuk az új fordítású Biblia (RÚF 2014)
érthető, szabatos és mai magyar nyelven megszólaló szövegét.
A könnyebb megértést segíti a nagyobb egységek fejezetcímei,
valamint az egyes könyvek előtt olvasható rövid,tartalmi bevezetések is.
A négyrészes sorozat mindegyik kötete olyan, mint egy-egy "nagyregény",
amely együtt rajzolja meg Isten"nagy történetét".
A Teremtéssel kezdődik, majd Izráel, Jézus Krisztus és az egyház történetén keresztül eljut
az Új Tertemtés csodálatos látomásáig, amelyben Isten Új Eget és Új Földet ad a hozzá visszatérő embernek.
A Kezdetben első kötet, Mózes első könyvétől Ruth könyvéig fogja át a teremtett világ, a választott nép,
Izráel kezdetét.
Az Erőm és énekem a második kötet, Sámuel első könyvétől Eszter könyvéig tartalmazza a Biblia további
történeti könyveit, amelyekben a letelepedett és magának király választó Izráel történetétől eljutunk a babiloni
fogságig és az onnan való visszatérésig, az ország újjáépítéséig. E melett Jób könyvétől a Zsoltárokon át az
Énekek Énekéig a költői és bölcsességirodalmi írásokig.
Az Így szól az Úr harmadik kötet, az Isten üzenetét hirdető próféták írásait tartalmazza, Ézsaiástól Malakiás könyvéig,
amely az utolsó soraival átvezet az Újszövetségbe.
A Meghalt és Feltámadott negyedik kötet, amelyben az Újszövetséget olvashatjuk, Máté, Márk, Lukács és
János evangéliumát, az Apostolok cselekedeteit, az Apostoli Leveleket és Jelenések Könyvét.
Biblia (RÚF 2014), középméret, bőrkötés, cipzár
A Biblia nagy története
Mózes első könyvétől a Jelenések könyvéig
A Biblia a világ teremtésétől az új teremtésig egy olyan nagy történetet mond el nekünk, amelynek egyes részei – a próféciák, az imádságok és a tanítások – egyetlen nagy örömhírré kapcsolódnak össze. Lehet, hogy az egyes epizódok már ismerősek a számodra, de az egészet egyben még nem olvastad.
Ez a különleges könyv éppen azért született, hogy később szívesen és felkészülten olvashasd majd a teljes Bibliát, hiszen Isten ma is erre hív bennünket.
Tom Wright angol teológus, számos könyv közismert szerzője. Ezúttal a gyermekek nyelvén mondja el a nagy történetet, 140 fejezetben. A kötetben az Ó- és az Újszövetség olyan részei is helyet kapnak, amelyek más, hasonló kiadványokban nem szerepelnek, hogy az olvasók a lehető legátfogóbb képet kaphassák a Szentírásról.
A történetekhez a spanyol Helena Perez Garcia készítette az illusztrációkat. A klasszikus gyermekbibliák világát idéző harmonikus, de eleven, sokszínű képek tovább segítik az elmélyülést és a megértést. A könyvet 8 éves kortól ajánljuk, önálló olvasásra éppúgy, mint beszélgetésre vagy áhítatra, otthon vagy a gyülekezetben.
Kicsik lapozgató Bibliája
A legelső karácsony
Biblia-RÚF középméret, vászon, kék
A húsvéti történet-Biblia olvasó leszek
Biblia olvasó leszek
Ebben a könyvben a húsvét jól ismert bibliai történetének segítségével gyakorolhatják a gyermekek az önálló olvasást. A könnyen érthető újra elbeszélést barátságos illusztrációk hozzák még közelebb a leendő kis Biblia olvasókhoz. Ajánljuk 6 éves kortól, otthoni és iskolai használatra is.
A kötet párja A karácsonyi történet Biblia olvasó leszek címmel jelent meg 2024 karácsonyán.
Családi áhitatok a Bibliával
Kötőjeles történetek
Biblia - Károli, nagy méret
BIBLIA: SZENT BIBLIA (NAGY MÉRET) -
KÁROLI GÁSPÁR FORDÍTÁSÁNAK REVIDEÁLT KIADÁSA (1908)
A MAI MAGYAR HELYESÍRÁSHOZ IGAZÍTVA (2021)
101 bibliai fejtörő színes matricákkal
Olvass velünk a legismertebb bibliai hősökről, majd ragassz,
színezz, párosíts, keress és számolj ebben a 101 izgalmas feladatot rejtő foglalkoztató füzetben!
Az egyórai csoda (Alison Mitchell)
Élt réges-rég egy ember, aki a király szolgálatában állt.
Szomorú volt, és nagyon aggódott.
A fia nagyon beteg lett. Halálos beteg… és senki sem tudott segíteni rajta. De aztán hallott Jézusról…