Menü

Akciós termékek

Rendezés:
750 Ft 550 Ft
200 Ft

Babilon mint azonosítókép kulcskérdés a Jelenések könyvében, mégpedig két szinten: intézményes (egyházi, vallási) és egyéni szinten. A könyvek szinte kizárólag az intézményes azonosítással foglalkoznak, amelyeket a témában eddig írtak. E kis kötet kifejezetten abból a célból került megírásra, hogy egy ennél fontosabb, a mindenkit érintő egyéni szinttel foglalkozzon. A Jelenések könyvében a Babilon-kérdés gyakorlatilag egy felhívás, egy döntésre hívás, amelyre Isten választ vár, lévén mindenkinek döntenie kell végül, hogy Isten ellen vagy mellett voksol: "És ezek után láttam más angyalt leszállni a mennyből, akinek nagy hatalma volt; és a föld fénylett annak dicsőségétől. És kiáltott teljes erejéből, nagy szóval mondván: Leomlott, leomlott a nagy Babilon, és lett ördögöknek lakhelyévé, minden tisztátalan lélek tömlöcévé, és minden tisztátalan és gyűlöletes madár tömlöcévé. Mert az ő paráznasága haragjának borából ivott valamennyi nép, és a földnek királyai ő vele paráználkodtak, és a földnek kalmárai az dobzódásának erejéből meggazdagodtak. És hallottam más szózatot a mennyből, amely ezt mondja: Fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesei az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból: Mert az ő bűnei az égig hatottak, és megemlékezett az Isten az ő gonoszságairól" ( Jel 18:1-5)

750 Ft 550 Ft
200 Ft
"Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem. Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra? És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti is" (Jn 14: 1-3)
1.700 Ft 1.200 Ft
500 Ft
Ha pénzről van szó, a hozzáállásunk szélsőségesen sarkossá válhat: míg egyesek imádják, az életüket annak megszerzésére szentelik, mások kikiáltják minden rossz gyökerének (pedig a Biblia szerint nem a pénz rossz önmagában, hanem annak „szerelme” (lásd 1Tim 6:10).
Ha nem a pénz rossz önmagában, akkor a hozzáállásunkkal lehet a baj. A Biblia alapján a könyv segít eligazodni ebben a bonyolultnak és sikamlósnak tűnő világban. Megteheti ezt, mert a Szentírásban – bármily meglepő – több mint 2300 igehely foglalkozik a pénzkezelés mindenfajta kérdéseivel, tanításai pedig meglepően modernek. És mivel a pénz az egyik gyakori oka annak, hogy magukat kereszténynek vallók is elbuknak az életben, ideje tiszta vizet önteni a pohárba. „Fontos engednünk, hogy a Biblia olvasókönyvből az élet könyvévé váljon számunkra. (…) A Biblia égetően időszerű” – jelenti ki Peter Hahne német teológus, megjegyzése e téren is igaz.
Kívánjuk, hogy mindenki megtanulja a pénz kezelésének Isten által ajánlott elveit, hogy ezek után a pénz áldás legyen számára és a környezetének is – ahogy Isten ezt egyébként is szeretné!
3.990 Ft 2.500 Ft
1.490 Ft
A könyv, amelyet kezében tart az olvasó, sokak szerint az egyik legszebb és legbiblikusabb betekintést nyújtja Jézus Krisztus, a Megváltó értünk végzett szolgálatába. A világ legjelentősebb lelki vezetőjének és megváltójának életén kalauzol végig, ám nem pusztán számba veszi az eseményeket, hanem úgy mondja el, hogy közben magunk is szinte részévé válunk a történteknek. Igazi ereje mégsem ebben rejlik. Sokkal inkább abban, ahogy ragaszkodik az eredeti leíráshoz, a Bibliához. E forrásból táplálkozva ad olyannyira mély lelki élményt, amely csak  kevés "Jézus életét" feldolgozó könyv sajátja. Benne Krisztusunk nem pusztán történelmi személy, sokkal inkább Istenfiú, Szabadító, Isten kiábrázolódása - a szó legnemesebb értelmében.
1.200 Ft 300 Ft
900 Ft
Lewis R. Walton e témával egy olyan fejtegetésbe kezdett, amelyet minden hetednapi adventistának gondosan kellene mérlegelni. Mi, adventisták általában úgy gondoljuk, hogy a veszély mindig kívülről jelentkezik, mi pedig majd egységes frontot alkotva szembeszállunk vele és úrrá leszünk rajta. Alapvető jóhiszeműségünk miatt szinte teljesen készületlenek, kiszolgáltatottak vagyunk a belülről leselkedő veszélyekkel szemben. Ellen White hasznos tanításként jellemezte a krízist, amely közösségünket a huszadik század kezdetén a J. H. Kellogg vezette mozgalom által megrázta, mint a ,,bukás Alfája", és előre megmondta, hogy végül az "Omega" válság is bekövetkezik. Ez a könyv világosan bemutatja azt, hogy az egyház válságának jéghegyével az ütközést nem lehet kikerülni. Ha nem akarjuk megismételni a múlt hibáját, akkor tanulnunk kell azokból. "Megállni az igazság védelmében, amikor a többség elpártol tőlünk, az Úr harcait harcolni, amikor a győztesek kevesen vannak - ez lesz a mi próbánk" - írta Ellen White. 
1.700 Ft 900 Ft
800 Ft
CHRISTINE akár átlagos lány is lehetett volna, aki reggel kikel az ágyból, forró kakaót szürcsöl, iskolába megy, majd hazajön, játszik, megpuszilja az anyukáját, örül a testvérének, végül édesen álomba merül a macijával a mese után. Csakhogy neki nem ez jutott.
Az anyukája alkoholista volt, apja korán elhagyta őket. A folyton italozó anya nem tudott védő otthont biztosítani Christine-nek és az öccsének. A cseperedő lány végül a nagymamához került, akivel a kapcsolata korántsem volt felhőtlen, lévén a kamaszlány olyan pótszerekben kereste a boldogságot, mint az ital, kábítószer, bulik, fiúk. Hogyan is alakulhatott volna másképp az élet viharaitól korán megtépázott teremtés számára!? Pedig Christine sem vágyott másra, mint minden tinédzser: biztonságot, elfogadást és szeretetet akart csupán, egyszóval kereste a boldogságot, ami rendre elkerülte őt.
Ha mindez nem adatik meg földi forrásokból, talán majd az égiek nem fukarkodnak vele. Keresésében eljutott a krisnás közösségig, ahol a vágyai – reményei szerint – teljesülhetnek. De nem! Csak a bizonytalansága nőtt, a kérdések gyűltek egyre, igazi válaszok nélkül. Az élete egyre elviselhetetlenebb teher lett, ami lassanként összeroppantotta, így végül öngyilkosságba akart menekülni, de megmentették.
Költözések, munkahelyek, főiskola, bulik, fiúk, alkoholfüggőség, dohányzás, kábítószer, megalázások, csalódás a barátokban… Sokáig úgy tűnt, hogy ettől jobb nem lesz az élete soha. Megadóan elfogadta, hogy neki ez jutott.
És akkor történt valami. Találkozott Istennel. És minden gyökeresen megváltozott. Hogyan? Erről szól a könyv.
750 Ft 550 Ft
200 Ft
A kereszténység többsége ma a saját útját járja, napi rutinjának és hitgyakorlatának inkább van köze emberi (egyházi) tanításokhoz, mint a Bibliához. És ezt teljesen jónak, elfogadhatónak tartja. Jézus viszont határozottan fellépett minden emberi tanítás ellen, kijelentve, hogy "Hiába tisztelnek engem, ha olyan tudományokat tanítanak, amelyek emberek parancsolatai" (Mt 15,9). A kijelentés drámai és radikális: ha nem azt teszitek, amit én tanítok, akkor a hitetek fövenyre épül, nem állja ki a próbát. Ahhoz, hogy értelmes, próbát kiálló hitetek legyen, sziklára kell épülnie, vagyis kizárólag az isteni tanításokra (a Bibliára). Ez a tulajdonképpeni keskeny út, amiről Jézus beszél, ami csak kevesen találnak meg, és még kevesebben járnak rajta. Így nézve tényleg kevés is elég ahhoz, hogy az ember elveszítse a legfontosabbat: az örök életet. 
750 Ft 550 Ft
200 Ft
Talán nem mindenkinek nyilvánvalóan, de korunk egyik legnagyobb betegsége az önmegváltás. Mi akarunk mindent megtenni. Pedig van az életnek számos olyan része, amelyben ez lehetetlen. Ilyen az örök életünk is. Mégis, vagy semmit nem tudunk arról, hogyan vált meg bennünket Isten, vagy rosszul tudjuk, mert sokat tudunk róla, csak éppen azt nem tudjuk, a Biblia mit ír róla, vagyis Isten, aki a forgatókönyvét megírta, mit jelentett ki. A kis könyv ebben segít eligazodni, biblikus módon. 
1.200 Ft 900 Ft
300 Ft
A szenvedés kérdéseinél aligha tettek fel gyakrabban kérdést az emberiség történetében: Miért? Miért történt ez? Mi volt az oka? És ami sokszor kapcsolódik hozzá: Hol volt Isten, amikor ez történt?
3.900 Ft 2.500 Ft
1.400 Ft
A megváltás története Isten és az emberiség közös története. Bár a történelem főszereplőjévé gyakran igyekeznek az emberi nagyságot, hősiességet, hatalmat tenni, az valójában Isten Fia azon törekvésének története, amelyet értünk tett, hogy megszabadítson minket a bűn pusztításából és kilátástalanságából. János evangélista szerint mindez felfoghatatlan szeretetéből következett: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3:16).
Ez a könyv mégsem történelemkönyv, a szó hagyományos értelmében biztosan nem. Minden lapja személyes megkeresés Istentől, és egyetlen célja, hogy a világ legfontosabb eseménysorát (a megváltást) az olvasó személyes történetévé tegye. Áldást akar közvetíteni, Isten családjának tagjává kíván tenni. Arra hív, hogy világunk ideiglenes és bűnnel, rosszal terhelt csábítása, életmódja helyett válasszuk az isteni hívást, hogy örök életet nyerjünk Krisztusban, a Megváltóban.
Mindezt olyan biblikussággal teszi, amire ma nem nagyon van példa a vallásosság irodalmában. Ha a szerző egy másik, a Jézushoz vezető út című könyvéről ezt írta az első fordítója, hogy „Hívő keresztyén társaimnak pedig azt mondom, hogyha másként nem tehetik, adják el kabátjukat és vegyék meg, mert méltó arra” (Keresztény, 1894. 54. o.), akkor ezt a kötetet pedig azzal ajánljuk, hogy azt MINDENKINEK OLVASNIA KELLENE A VILÁGON, kerüljön bármibe, hiszen az ember élete függhet tőle, az örök élete.
Áldás legyen minden olvasóján!
750 Ft 550 Ft
200 Ft

A föld végidei felmelegedése (klímaváltozás), a föld pusztulása az emberi tevékenység miatt, a zsidóság megtérése Jézushoz (aki nem mellékesen az Ő Messiásuk is), a valódi bibliai hit drámai visszaesése - ezeket mind bibliai próféciák jelezték előre, és akár külön-külön, akár együtt tűpontosan jelzik előre, hogy a világunk a végidei eseményekhez érkezett. Mégis mintha a keresztények ezekről alig vennének tudomást, legalábbis nem a bibliai vonatkozásai kerülnek előtérbe ezeknek a beszélgetéseink során. Pedig a Biblia ezekről prófétai üzenetekben beszél. A kis könyv megmutatja, hogy a végidő sokkal inkább mai, ma teljesedő prófétai korként értelmezendő, mintsem valami homályos jövőbeni időként. És ezzel együtt megtérésre hív, hiszen rámutat arra is, hogy ha ezek a vég legutolsó jeleihez tartoznak, világunk akár sokkal hamarabb elérhet a záróeseményekhez, mint eddig gondoltuk volna. 

2.990 Ft 1.500 Ft
1.490 Ft
Terrorista fenyegetések, iskolai lövöldözés, pusztító tornádók, folyton pengeélen táncoló gazdaság, növekvő nukleáris fenyegetettség Iránban, Észak-Koreában, háborús helyzet a szomszéd országban stb. – mindez bárkit megrémiszt és bizonytalanná tesz a jövőt illetően, hacsak nem kerülsz abba a helyzetbe, hogy betekinthess a színfalak mögé, hogy megértsd a történések mögötti történetet.
A könyv válaszokat kínál azokra a kérdésekre, amelyekkel egyre zavarosabb világunk szembenéz. Mégpedig pozitív válaszokat. A szerző elmagyarázza, mit mond a Biblia arról, ami a világban ténylegesen történik, és értelmezése megnyugtat – mert bibliai. Megelégít, mert bizalmat ébreszt benned a jövőre nézve.
A Biblia tanítása szerint a világ nem hullik darabjaira atomháború vagy aszteroidabecsapódás következtében, hanem Jézus visszajövetele zárja le történelmünket. Miként jön vissza Krisztus? Csendben, titokban? Vagy a világot megrázó eseményként érkezik? Mik jelzik előre az eljövetelét? Beszélt Jézus jelekről a világban, amik erre mutatnak? Milyen közel van mindez? Mit jelent az Armageddon és a végső nyomorúság? Mit kell tudnunk az antikrisztusról? Hogyan készülhetünk fel Urunk eljövetelére?
A könyv olvasásakor minden egyes fejezettel közelebb kerülsz nemcsak a végidők megértéséhez, de Jézushoz is, akinél van a világ és te jövőd kulcsa is.
1.700 Ft 500 Ft
1.200 Ft

A mintegy kétezer évvel ezelőtti időszak kiemelkedik a zsidóság történetében. A sokat szenvedett nép szabadításra szomjazott. Kicsoda valójában Jézus? Miként lett főpappá? Mit csinál ott, ahol most van? Tokics Imre professzor írása ezekre a kérdésekre keresi a választ. Hiszen ezek a kérdések újra nyitottak. A vallását vesztett világ már nem tudja, hogy a polcon porosodó Bibliájában az élet kulcsa lapul: a Krisztus, a Messiás.

Az író áthidalja a korok és eltérő kultúrák között húzódó szakadékot, azért, hogy a régi-új kérdésekre a válaszok ismét eredeti fényükben ragyogjanak zsidóknak és nem zsidóknak egyaránt - és így sokak életében váljon világosságá ismét a Jézus Krisztus.

990 Ft 500 Ft
490 Ft

2020 misszós könyve! Mark Finley legújabb könyve a járványról, Istenről és Isten szaváról. Színes kivitelben, képekkel, bibliaszövegek színes kiemelésével.

3.700 Ft 1.500 Ft
2.200 Ft
Két kiváló tanárnő a szerzője ennek a bájos, üde, színes kötetnek. Arról szól, hogyan érhetik el a gyermekek a test és a lélek örömét. Mi ennek a titka? — Az egyes fejezetek elárulják a gyermekeknek! Az Ünnepeljünk! c. kötetet a Generál Konferencia és magyarországi egyházunk Gyermekszolgálatok Osztályának ajánlásával bocsátjuk útjára abban a biztos tudatban, hogy megnyeri kis olvasóink és szüleik tetszését.
1.800 Ft 900 Ft
900 Ft
Van-e félreértettebb és félremagyarázottabb kérdés, mint a Szentlélek jelenléte és tevékenysége? Le Roy Edwin Froom ezzel a kötettel olyan művet ad a kezünkbe, amely a legapróbb részletekig kitér a Szentírás minden utalására, amely a Szentlélekkel kapcsolatos. Művét a hit és az alázat jellemzi.
1.500 Ft 700 Ft
800 Ft
A Lépések a személyes ébredésért című mű után a szerző mintegy folytatásként írta meg jelen könyvét. Az őszinte keresztény nemcsak alkalmilag akar kapcsolatban lenni Jézussal, hanem folyamatosan, megszakítás nélkül. A könyv mottószövege: „Maradjatok énbennem és én is tibennetek”, Jézus egyik legszebb hasonlatából, a szőlőtőke és a szőlővesszők című tanításból való. Arra utal, amiről a könyv szól: a tőkének és a vesszőnek azonos keringésre, ugyanarra a táplálékra van szüksége, hogy lelki életben gyümölcsöző lehessen. A Tő: Jézus. Benne maradni nem egyéb, mint az örökké tartó élet feltétele.
6.500 Ft 3.900 Ft
2.600 Ft
Egészséges italok – Dr. George D. Pamplona-Roger A kortárs világ életstílusa egyre jobban rontja egészségi állapotunkat. Jóllehet napjainkban több és jobb forrás áll rendelkezésünkre, emberek milliói szembesülnek komoly egészségi problémákkal, amelyek viszont elkerülhetőek lehetnének. Ezért is fontos és szükséges felfedeznünk az egészséges italok gyógyító és megelőző hatásait: amellett, hogy érzéket gyönyörködtető ízekkel örvendeztetnek bennünket, elősegítik szervezetünk egészségének helyreállítását, és számos betegség kialakulását előzik meg.  
5.900 Ft 3.500 Ft
2.400 Ft
A szerzőpáros olyan mű megírására vállalkozott, amilyenre nincs másutt példa. Feltérképezték és rövid leírásban, valamint fotókkal illusztrálva bemutatják, hogy a reformáció idején, vagy a reformációt megelőző, majd az azt követő időkben kik voltak azok a kiválóságok, akik idejüket, egészségüket, pénzüket és sokszor az életüket nem kímélve fáradoztak azon, hogy népük a saját nyelvén olvashassa a Szentírást.
3.200 Ft 2.700 Ft
500 Ft

A bibliai hermeneutika a bibliai szövegek magyarázatának alapelveivel foglalkozó tudomány.

2.500 Ft 800 Ft
1.700 Ft
Útravaló minden hétre.
Ez a kötet egy élõ könyv, mert a mai élet forgatagában született.
Nagyrészt mai gyerekek és ifjak közelmúltban szerzett tapasztalatait tartalmazza.
A nekik írt, Jézushoz vezetõ üzenetekre küldték el leveleiket,amelyekben a velük történt eseményekrõl számolnak be.
15 Ft 10 Ft
5 Ft
 Lépések az egészség felé, A mentális egészség titkai, Szabadulás a függőségektől, A cukorbetegség visszafordítható, Magyarország első számú gyilkosa, Reformáció 500, A valláson túl, Az öröm ajándéka, Nagyi meglepetése a füzetek témája. Kérjük, a rendelés megjegyzésében adja meg a füzetek címeit és a darabszámot!
500 Ft 300 Ft
200 Ft
Ez a kötet a prédikátorköltő verseit rejti. Az Ige által termékenyített versek ezek, ezért, mondanivalójuk - üzenet. Ezek a versek vallanak Moldován Vilmosról, a prédikátorról, hivatásáról, hitéről, de arról is ami számára a legfontosabb volt: az Igéről, Isten szaváról, ami neki is és nekünk is mindig cselekvést jelentő szó. Ez a könyv akkor éri el a célját, ha nekünk is prédikál, jobbít, épít minket, hogy mi is cselekedni tanuljuk a jót, úgy ahogy lehet.
1.700 Ft 700 Ft
1.000 Ft
A kiadvány nem egy száraz, tudományos módszerekkel rendszeresen felépített tankönyv, hanem egy sokat tapasztalt, kiváló pszichiáter és egyetemi tanár hitvallomása. A szerzõ hiszi, hogy mi keresztények a másikért élünk, mert mindenki Isten arcának tört cserépedénye e kerek világon.
1.200 Ft 720 Ft
480 Ft
Az immáron nyolcvanharmadik esztendejét betöltött prédikátor-költõ verseskötetét tartja kezében az olvasó. Verses formában írt látleletek e sorok hitünk és gyülekezeteink hétköznapi gondjairól.
400 Ft 100 Ft
300 Ft
Két-, három- és négyszólamú énekek énekhangra és hangszerekre Szerkesztette: Fekete István Terjedelem: 40 oldal Méret: A4
400 Ft 100 Ft
300 Ft
Szerkesztette: Fekete István Terjedelem: 24 oldal Méret: A4
400 Ft 100 Ft
300 Ft
Szerkesztette: Fekete István Terjedelem: 36 oldal Méret: A4
400 Ft 100 Ft
300 Ft
Szerkesztette: Fekete István Terjedelem: 60 oldal Méret: A4
400 Ft 100 Ft
300 Ft
Szerkesztette: Fekete István Terjedelem: 40 oldal Méret: A4