Menü

Imakalauz (Dr. Kovács Árpád)

Ár:
1.500 Ft

Az imádság, e kommunikációs kuriózum, az emberi lélek Istennel és önmagával való kapcsolatának a vágyát és eszközét testesíti meg. Nem emberi találmány, hiszen teremtmény ilyet nem képes alkotni. Isten ajándéka az embernek, hogy áthidalhassa a bűn okozta szakadékot Isten és az egyén saját jelke, valamint önmaga és embertársai között. Olyan eszköz ez, amely nem helyettesíthető semmi mással, nem kötött helyhez és formához, nem követel kizárólagosságot, míg azok számára, akik nem igénylik, nélkülözhető. Akik őszintén gyakorolják, azoknak az élete átalakul, gazdagodik, és olyan lelki dimenzióba jutnak el, amelyet semmi más eszköz nem képes hozzáférhetővé tenni. Az imádkozás tehát mindenekelőtt lelki-vallási téren jelent hasznot, de nem mellékes pozitív hatással van pszichés-mentális, valamint fizikai téren is. Gyakorlása legtöbbször mások szeme előtt elrejtve történik, ám eredményei mindenképpen láthatóvá válnak, hiszen aki őszintén, tiszta szívből és hittel imádkozik, változni fog.

NEM KAPHATÓ!
Kifutás dátuma:
2025-03-14

Vélemények

Erről a termékről még nem érkezett vélemény.
Írja meg véleményét!