Ellen G. White: Gondolatok a Hegyi Beszédrõl

Új

Jelenleg nem kapható!



780 Ft‎

Leírás

Aligha született még egy olyan alkotás a világon, amelyet annyiféleképpen feldolgoztak és kiadtak volna, mint Krisztus Hegyi Beszéde. És még kevéssé olyan, amely csak megközelíthetné azt a világos mondanivalót, iránymutatást, amely benne foglaltatik ebben a mindössze három fejezetnyi remekmûben.
Ellen G. White, akinek tolmácsolásában immár hetedik kiadásban mondhatjuk magunkénak a könyvet, az egyik legkiemelkedõbb keresztény írónõ, akinek munkáit mára szinte a világ minden nyelvére lefordították és kiadták.

A tudomány egy képviselõje egyszer azt a kijelentést tette, hogy ha a világ összes kiemelkedõ teológiai írását összegyûjtenénk, amely a hit mindennapjait festi elénk, és ezeket megtisztítanánk minden felesleges sallangtól, tömörítenénk, kivonva az esszenciális lényeget, akkor a Hegyi Beszéd gyenge utánzatát tartanánk a kezünkben.
Aligha született még egy olyan alkotás a világon, amelyet annyiféleképpen feldolgoztak és kiadtak volna, mint Krisztus Hegyi Beszéde. És még kevéssé olyan, amely csak megközelíthetné azt a világos mondanivalót, iránymutatást, amely benne foglaltatik ebben a mindössze három fejezetnyi remekmûben.
Ellen G. White, akinek tolmácsolásában immár hetedik kiadásban mondhatjuk magunkénak a könyvet, az egyik legkiemelkedõbb keresztény írónõ, akinek munkáit mára szinte a világ minden nyelvére lefordították és kiadták.
Magyarázatai egy olyan eszmerendszerbe vezetnek be bennünket, amely Isten örökkévaló országának alapjait tartalmazza, és amely mindennapos útmutatást kíván lenni mindazok számára, akik a menny alapelveivel összhangban kívánnak élni.

Méret:145 mm x 198 mm
Terjedelem: 135 oldal

Vásárlók, akik ezt a terméket megvették: